Elmondása szerint meg sem fordult a fejében, hogy tizennégy évesen részt vegyen az 1956-os harcokban, október 23-án éppen egy edzésről ment hazafelé, amikor meglátta a Bem tér felé tartó tömeget, elment velük egy darabon egészen a Kossuth térre. Hozzátette, neki a megbeszélt időpontra mindig otthon kellett lenni, máskülönben édesapja akár egy-egy nyaklevest is kiosztott.
Az államfő úgy vélekedett, Nagy Imre példakép. Mint mondta, „segítségével válhattunk azzá a néppé, amely kiverte a falból a legelső téglát”. „A másik pillanat, amelyet most ünneplünk, az, hogy 1989-ben összeomlott a rendszer, hogy október 23-án népköztársaságból köztársasággá váltunk, egyértelműen 1956-ban gyökerezik, ahogy az idei választásokon megtapasztalt példátlan összefogás is visszavezethető rá” – fogalmazott Schmitt Pál.
Arra a kérdésre, hogy a köztársasági elnök szerepét hogyan látná szívesen a készülő új alaptörvényben, azt felelte: a jelenlegi parlamenti erőviszonyok, egyértelmű felhatalmazás idején inkább az egyensúly megteremtése vezérli, de szerinte szükség van a végső kontrollra, fékre, tehát éppen, hogy megerősítené „ezt a két beavatkozási pontot”.
Az, hogy rövid, kéthónapos elnöksége alatt nem kellett élnie ezekkel az eszközökkel, mivel szavai szerint felelősséggel dolgozott a parlament, és az elé terjesztett törvényjavaslatok kiállták az alkotmányosság próbáját, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha kell, ne élne velük a jövőben – nyilatkozta.
Arra a kérdésre, hogy miért nem volt Kolontáron a vörösiszap- katasztrófa másnapján, azt válaszolta: mindenki oda menjen, ahol dolga van. Mint mondta, megnyugvással látta, hogy a miniszterelnök, a miniszterek, a polgármesterek is a helyszínre siettek, tették a dolgukat. Hozzátette: ő legfeljebb az együttérzéséről biztosíthatta volna az érintetteket, ami feladata is, ám úgy ítélte meg, ezt megteheti a sajtón keresztül, leginkább pedig ott, ahol a sérültek vannak.
