Belföld

A MAL-nak még nincs meg a kártérítésre szánt 1,5 milliárd

A cég támogatni kívánja az iszapkatasztrófa áldozatait, jogi felelősségét azonban elhárítja.

Ruttner György, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) jogi képviselője azt mondta, a támogatási szándék nem a jogi felelősség elismerését jelenti, hanem humanitárius, erkölcsi megfontolásból született. Ennek a segítségnek a forrásait azonban csak a cég termelésének zavartalansága esetén lehet előteremteni – tette hozzá.

Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a cég által a károsultak megsegítésére felajánlott 1,5 milliárdos alap jelenleg még nem áll rendelkezésre, azt a következő fél évtized során tudja folyamatosan kitermelni a cég, ha ugyanolyan eredményesen működhet, mint eddig.

Mint mondta, bár kifogástalan az együttműködés a kormánybiztossal és munkatársaival, de a termelés szempontjából mégiscsak az lenne a legelőnyösebb, ha a cég végezhetné a dolgát úgy, ahogy korábban, egyetlen fontos különbséggel: mindent meg kell tenni a három héttel ezelőttihez hasonló sajnálatos katasztrófa megelőzése érdekében, és a MAL kész is erre.

A jogi képviselő szerdán ül le először a károsultak képviselőivel peren kívüli egyeztetések céljából.

Ruttner György szerint a cég vezetése meg van győződve arról, hogy nem az ő felelősségük a bekövetkezett katasztrófa, annak oka sokkal inkább az, hogy rossz helyre tervezték és építették az 1980-as években a létesítményt, továbbá, hogy a különböző hatóságok kiadták, illetve meghosszabbították az engedélyeket, valamint, hogy az 1997-es privatizációnál az állam utasítására egy utóbb hibásnak bizonyult döntés következtében föld alatti fallal vették körül a tározót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik