Belföld

Milliárdok hevernek a vörösiszap-tározókban

Évtizedek óta létezik technológia a vörösiszap feldolgozására. Egy a baj vele: drága. Ha lenne erre fölös 80 milliárd forintja az országnak, húsz év alatt eltűnne a masszahegyek zöme.

„Benne van a teljes periódusos rendszer” – mondja a vörösiszap összetételére Szépvölgyi János, a Magyar Tudományos Akadémia alá tartozó Kémiai Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézetének vezetője.

Ha a teljes Mengyelejevet nem is, de jó néhány elemét érdemes volna kinyerni a masszából. Eleve ez is a cél a magyarországi tározók közel hetven évvel ezelőtti megnyitása óta, egyelőre mégis csupán gyűjtjük a matériát. Amiből ma 50 millió tonna áll három településünk óriásmedencéiben: Ajkán 30 millió tonna, Almásfüzitőn 12 millió tonna, Mosonmagyaróváron 8 millió tonna, zömük ma már füvesített műhegyként.

Van benne anyag

Van benne anyag

A vörösiszap – ahogy már annyiszor olvashattuk az elmúlt napokban – az alumíniumgyártás mellékterméke, azt követően marad vissza, hogy a bauxitból timföldet, vagyis alumíniumoxidot állítanak elő. Ennek ellenére ez a „hulladék” is tartalmaz rengeteg alumíniumot; a magyarországi 50 millió tonna vörösiszapban 8-10 millió tonna van belőle. A magyar zagy további egyharmada vas (15-18 millió tonna), 2 százaléka Titán (egymillió tonna), 0,1 százaléka Vanádium (50 ezer tonna). Van benne kilogrammonként 20-30 milligramm Gallium (100-150 tonna), valamint ritkaföldfémek, melyek közül a legértékesebbek a Cérium, a Lantán, a Neodímium és a Gadolínium, összesen kilogrammonként 1 milligramm (50 tonna).

A vörösiszap hasznosításával intenzíven 1980-ban kezdett foglalkozni Magyarország. Amikor is az MTA Szervetlen Kémiai Kutatólaboratóriuma – nem mellesleg Szépvölgyi János részvételével – együttműködve ipari kutatóhelyekkel éveken át laboratóriumi és „kísérleti üzemi méretben” vizsgálta a feldolgozás lehetőségeit. Az okot a kutatás publikációjából idézzük: „Timföldgyártásunk a Bayer technológián alapul… nagy mennyiségű hulladékot termel. A vörösiszap a timföldet meghaladó mennyiségben keletkezik. A magyar timföldiparban évente képződő vörösiszapban lévő alkotók tömege egyes komponensek esetében nagyobb, mint a hazai termelés, illetve felhasználás.” (Forrás: Bányászati és Kohászati Lapok; 1984., 118. évfolyam 6. szám)

Szépvölgyiék annak idején arra jutottak, hogy a feldolgozás a kor technológiájával kismértékben veszteséges, vagyis a kivont anyagok piaci ára nem fedezné a folyamat költségeit. A politika döntése így érthetően az volt, hogy „várjunk, amíg olcsóbb lesz a technológia, és magasabb a vörösiszap hasznos alkotóelemeinek világpiaci ára”.

A Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatal megbízásából a Pannon Egyetem és az MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézete 2001 és 2004 között ismét kísérleteket végzett, immár egy új módszer, az úgynevezett plazmatechnológia felhasználásával. Az eredményeket tartalmazó dokumentum zömét a mai napig titkos iratként kezelik. Annyit sikerült megtudnunk az ebben a vizsgálatban is szerepet vállaló Szépvölgyi Jánostól, hogy egyetlen vörösiszap-feldolgozó üzem megépítése 2004-es árakon 9 millió dollárba kerülne (ez mai árfolyamon 1,8 milliárd forint), és évi 50 ezer tonna masszát tudna feldolgozni.

Ami jó hír: a javuló hatékonyságnak köszönhetően az üzem bő három év alatt behozná az árát. Az egyetlen bökkenő vele az, hogy ekkora kapacitás mellett ezer évre volna szüksége megenni a masszahegyet; és akkor nem vettük figyelembe az amúgy eközben is folyamatosan képződő vörösiszapot.

A pénzre visszatérve: ha mindhárom magyarországi vörösiszap-tározónál épül egy-egy ilyen üzem, annak ára 5,4 milliárd forint lenne, és bő három évszázad alatt végeznek is a munkával.

A kutatók természetesen az „egységnyinél” nagyobb üzemekkel is kalkuláltak. A leggrandiózusabb elképzelés szerint Ajkára egy évi másfél millió tonnás, Almásfüzitőre és Mosonmagyaróvárra egy-egy évi egymillió tonna kapacitású monstrum kerülne. Ezekkel 20, 12 és 8 év alatt fogynának el a mostani halmok. Kardinális kérdés viszont, hogy utána mi történne a létesítményekkel, melyek felhúzása ma körülbelül 400-500 millió dollárba, vagyis 80 milliárd forintba kerülne. A jelen állapot szerint egyedül az ajkai üzemnek maradna föladata, ugyanis ma már kizárólag ott zajlik timföldgyártás, melynek eredményeként erősebb években 400 ezer tonna vörösiszap (úgy negyedévre való munka) képződik.

A 2004-es dokumentumnak híre-hamva sincs a leadás óta. „Kifizették a munkadíjat, aztán elsüllyesztették valamelyik fiókban az anyagot” – mondja ma Szépvölgyi János.

Ha nem szakad a gát Kolontárnál, talán még évtizedekig pihen az a dosszié. Ám hogy megtörtént a katasztrófa, vélhetően a politikában is szóba kerül a vörösiszaptalanítás. Még ha nem is a 80 milliárdos megoldás.

Kérdeztük a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot: kívánják-e leporolni a 2004-es kutatás dokumentumát. És arról is érdeklődtünk, hogy most, az iszapkatasztrófa után fontolgatják-e feldolgozóüzemek létesítését. Időt kértek a válaszra.

tényleg itt az idő?

Kérdeztük a FigyelőNet korábbi cikkeiben is szakértő Baksa Györgyöt a
vörösiszap hasznosításáról.
„Jó ideje tudjuk, hogy a vörösiszap az
utolsó homokszemig feldolgozható – mondja a mérnök, aki évtizedeket
húzott le a Hungalunál, és hosszú ideig vezette is a céget. – Afelől
viszont komoly kétségeim vannak, hogy mindez gazdaságosan tehető meg.
Hatalmas multik uralják a világ alumíniumgyártását, de egyelőre egyikük
sem fogott bele ebbe munkába. Pedig, ha akkora üzlet lenne, aligha
késlekednének.”

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.