Belföld

Obama a gazdaságra összpontosít

Barack Obama amerikai elnök a következő két évben elsősorban a gazdaságra kíván összpontosítani, és helyre akarja állítani annak megbomlott egyensúlyát - mondta vasárnap az NBC televíziónak Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője.

Gibbs azt mondta, hogy Obama emellett nagy energiát fordít majd az oktatási reform előmozdítására, és biztosítani akarja az egészségügyi reform, valamint a Wall Street feletti ellenőrzés végrehajtását is.

A szóvivő közép- és hosszú távon a legaggasztóbb problémának a fenntarthatatlan államháztartási hiányt nevezte meg. A szövetségi adósságállomány rendezéséhez Obama szeretné elérni, hogy együttműködés alakuljon ki a demokraták és a republikánusok között. Egy kétpárti bizottság decemberben terjeszti majd elő az adóssághelyzet rendezésével kapcsolatos javaslatait.

Gibbs szerint a november 2-i választáson a demokratáknak sikerül majd megőrizniük többségüket a szövetségi törvényhozás mindkét házában, annak ellenére is, hogy a legtöbb elemző a képviselőházban republikánus áttörésre számít.

Gibbs nem tett említést az amerikai energiapolitika és a bevándorlási politika reformjáról, amire Obama sok figyelmet fordított elnökségének első két éve alatt, ugyanakkor azt állította, hogy a ciklus végéig mindenképpen eltöröltetik az a törvény, amely megtiltja, hogy a homoszexualitásukat nyíltan vállaló személyek szolgálhassanak az amerikai fegyveres erőknél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik