Belföld

Állandó tűzszünetet akar az ETA?

Állandó tűzszünetre szólította fel az ETA-t a baszk szeparatista szervezet egyik börtönbüntetését töltő vezetője.

A független baszk államot csak békés úton lehet létrehozni –
jelentette ki az El País című újság vasárnapi számában megjelent interjújában
Arnaldo Otegi, az ETA betiltott politikai szárnyának a vezetője.

„Céljaink eléréséhez az a legjobb
taktika, ha demokratikusan nyerjük meg az embereket. A fegyvereknek, minden
fegyvernek örökre el kell tűnnie a baszk politikai képletből” – fogalmazott a
politikus, akit korábban terrorizmusra buzdítás miatt többször letartóztattak,
és jelenleg kétéves, ez év márciusában kirótt börtönbüntetését tölti. Pártját,
a Batasunát 2003-ban az ETA terroristáihoz fűződő kapcsolatai miatt
betiltották.




Arnaldo Otegi szerint „egyoldalú gesztusokkal és cselekedetekkel” kell
megnyerni a spanyol társadalom és a nemzetközi közösség támogatását a baszkok
lakta térség régóta tartó konfliktusának demokratikus megoldásához. A politikus
azt is kijelentette, hogy az ETA-nak a nemzetközi közösség által ellenőrizhető
állandó tűzszünetet kell hirdetnie.

Az ETA mintegy hat héttel ezelőtt bejelentette, hogy felfüggeszti fegyveres
támadásait, és szeptember végén közölte, hogy a tűzszünetet hajlandó állandóvá
és ellenőrizhetővé tenni, ha a spanyol kormány szabadon bocsátja
börtönbüntetésüket töltő tagjait, és teljesíti még néhány követelését.



Madridban borúlátóan ítélték meg az ajánlatot, mivel már többször előfordult,
hogy az ETA tűzszünetet vállalt, majd megsértette. A terrorszervezet a
független Baszkföld megteremtéséért vívott fél évszázados harca során több mint
850 embert ölt meg, s emiatt a baszkok jelentős része is szembefordult vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik