Belföld

Új vizsgálat indul a mindszenti beteg miatt

Új vizsgálatot kezdeményez a 2007. április 6-án elhunyt mindszenti beteg halálának ügyében Réthelyi Miklós miniszter annak érdekében, hogy végre sikerüljön tisztázni az eset körülményeit és a szakmai felelősség kérdését.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője ezt annak kapcsán közölte, hogy Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester írásbeli kérdéssel fordult hozzá.

Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint a miniszter válaszában leszögezte: a 2006-ban megkezdődött egészségügyi reformkísérlet 2007 áprilisától a betegbeutalási rendben is nehezen követhető és anomáliákkal teli változásokat hozott.

A miniszter Lázár János levele kapcsán a mindszenti beteg ügyéről írásos tájékoztatást kért az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új vezetőjétől. A beszámoló több ponton is másként értékeli a férfi halálát és a mentés körülményeit, mint az esetet közvetlenül követő vizsgálat, ezért Réthelyi Miklós úgy döntött, hogy új vizsgálatot kezdeményez az ügyben.

A tárcavezető válaszában kitért arra is, hogy az OMSZ élére szeptember 15-én kinevezett új főigazgató, Mátrai István pályázati anyagában kiemelten foglalkozik a mentésirányítás jelenlegi helyzetével, problémáival és a megoldási lehetőségekkel.

2007. április 6-án egy 67 esztendős mindszenti férfi meghalt Hódmezővásárhely és Szentes között az őt szállító mentőautóban. Az országos visszhangot kiváltó eset szinte azonnal a politikai viták középpontjába került, miután néhány nappal korábban lépett életbe a kórházak új ellátási rendje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik