Belföld

Gyurcsány portálja durván támadja Szilit

A szerző szerint a volt házelnök "rendkívül utálta Gyurcsányt, ennek oka a tehetségtelenek frusztrációja a tehetségesek társaságában".

A kapcsolat.hu portálon megjelent bejegyzésben úgy fogalmaznak, “Szili nem buta nő, de azért nem is a rengeteg esze miatt szeretjük”. A szerző úgy véli, “sérült keze alkalmassá tette, hogy bizonyos választói csoportokat megszólíthasson”. A portál kiadója Gyurcsány Ferenc, mint a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az írás felrója a volt házelnöknek, hogy menet közben “elszállt” magától, “körömszakadtáig ragaszkodott köztársasági elnökké választásának eleve elvetélt ötletéhez, jóllehet várható volt, hogy a kicsi, de ezzel fordított arányban erőszakos liberális frakció nem fogja támogatni.”

A jellemzés szerint Szili Katalin állandóan külön utakat keresett, “világmegváltóba oltott elméleti Teréz anyaként tette sehova sem vezető köreit”. A szerző úgy véli, a volt házelnök a “tehetségtelenek frusztrációja” miatt utálta Gyurcsányt.

Úgy fogalmaznak, Szilit már évek óta el kellett volna küldeni őt a pártból, mert tevékenységének semmiféle pozitív hozadéka nincs. A szerző szerint most “meglehetősen gusztustalanul” ment el az MSZP-ből, a “búcsúztatást” pedig úgy zárja: “megrendeltem a hatfogásos vacsorát, megünneplendő az eseményt”.

Mint megírtuk, Szili Katalin ma úgy nyilatkozott, szerinte a rendszerváltás óta a szocialista párt képtelen volt megfelelni az igazi baloldaliságnak. Úgy véli, ha a párt többször megfogadta volna a véleményét, akkor nem veszített volna el másfél millió szavazót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik