Belföld

Őrizetbe vették a plakátrongáló nagymamát

A 61 éves nőt tetten érték, gyorsított eljárást indít ellene a rendőrség.

Az unokája mellett vettek őrizetbe a rendőrök egy nagymamát a Fejér megyei Etyeken, amiért egy választási plakátot letépett. Az asszony egy arra járó ismerősére bízta a 8 éves kisfiút, aki sokáig sírt a megrázkódtatásról. Az eset szerdán délben történt, a család szerint egészen addig nem kaptak tájékoztatást a nagymamáról, amíg a bicskei kapitányságra be nem mentek délután négy órakor.

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, bejelentést kapott a rendőrség, hogy kedd estétől szerda reggelig ismeretlenek 130 plakátot téptek le közterületről, majd a helyszíni szemlét tartó rendőrök észrevették, hogy az asszony éppen letép egy plakátot. A nő lehetőséget kapott, hogy elhelyezze ismerősnél a gyereket, előállítása után pedig a fiát telefonon értesítették, igaz, utána senkinek sem adtak információt addig, míg a bicskei kapitányságra be nem ment egy hozzátartozó – mondta a szóvivő. Az idős asszony fia cáfolja, hogy telefonon értesítették: azt mondta, testvére külföldön él, így csak őt hívhatták volna.

A 61 éves asszonyt csak egy plakát letépésével vádolják, ám rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt indul gyorsított eljárás ellene. Ilyen esetben a legnagyobb kiszabható büntetés 150 ezer forint pénzbírság, vagy 30 nap elzárás, de az okozott kárt biztos meg kell fizetnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik