Belföld

Az MTV bírósághoz fordul a Jobbik-reklám ügyében

A Legfelsőbb Bírósághoz fordul a Magyar Televízió az Országos Választási Bizottság hétfői döntésével kapcsolatban - közölte Kert Attila, az MTV kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel. A Jobbik kampányfilmje továbbra sem látható a közszolgálati televízióban.

Az OVB hétfői ülésén 6:2 arányban döntött úgy, hogy mind az MTV, mind a Magyar Rádió megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, amikor megtagadta a Jobbik „cigánybűnözés” kifejezést is használó kampányfilmjének sugárzását, és egyhangúlag adott helyt a kifogás azon részének, amelyet a „kisípolós” változat megtagadása miatt nyújtottak be. Az OVB egyúttal eltiltotta a két közszolgálati adót a további jogsértéstől.

A Magyar Rádió kommunikációs vezetője, Borbély-Urquhart Julianna kedden szintén azt közölte, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak az OVB hétfői határozatával szemben.

Az OVB hétfői ülésén Dénes Bertold, az MTV képviselője úgy érvelt, hogy a televízió közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzata – amely a médiatörvényen alapul – is tartalmazza, hogy a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére.

A határozat ellen szerdán 16 óráig lehet jogorvoslattal élni a Legfelsőbb Bíróságon, annak további két napja van arra, hogy döntsön a kérdésben. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb pénteken döntés születhet a Jobbik reklámfilmje és reklámspotja ügyében, és – mivel szombaton a korábbi évektől eltérően nem lesz kampánycsend – még közölhetők a reklámanyagok.

Dúró Dóra, a párt szóvivője az OVB-döntéssel kapcsolatban elmondta, hogy változatlanul arra kérik a közmédiumokat, hogy az önkormányzati választásig hátralévő idő alatt a szerződésben foglaltaknak megfelelő számban sugározzák reklámjaikat. Ha ezt nem teszik meg – és egy esetleges jogorvoslati kérelem nyomán a Legfelsőbb Bíróság is a pártnak ad igazat -, a Jobbik kártérítési pert indít. Dúró Dóra hozzátette: így jár el a Jobbik akkor is, ha a közmédiumok a bíróság helybenhagyó döntése után szombaton „bepótolják” az elmaradt hirdetések sugárzását, ugyanis ez nyilvánvalóan nem egyenértékű a két héten át tartó, meghatározott számú lejátszásról szóló szerződés tartalmával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik