Belföld

A TASZ kiszáll az alkotmányozási ötletbörzéből

A jogvédők szerint az alapvető emberi jogok nem függnek a törvényhozó kegyeitől.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nem küld javaslatokat az új alkotmányt előkészítő parlamenti bizottságnak. A véleményezésre az LMP által felkérni javasolt TASZ vezetője ezt a testület elnökéhez, Salamon Lászlónak címzett levelében tudatta.

Dénes Balázs emlékeztetett rá, hogy 1995-ben Salamon László még ellenzéki politikusként úgy vélte, az alkotmánynak a legszélesebb nemzeti elfogadottságot kell élveznie, az alkotmányozást mentesíteni kell kisszerű politikai kérdésektől, hatalmi presztízsszempontoktól. A TASZ szerint a kereszténydemokrata képviselő által korábban említett körülmények ma nem állnak fenn.

Mint Dénes Balázs írta, a kormányfő egy saját alkotmányozói tanácsot hozott létre, amelynek a Salamon László által vezetett bizottsággal való “hatásköre és viszonya teljesen tisztázatlan a nyilvánosság számára”, egy nem nyílt kimenetelű, átláthatatlan eljárásban pedig a TASZ nem vesz részt.

A TASZ elnöke kitért arra is, hogy a nyilvánosságra került alkotmányozási ötletek ellentétesek a szervezet által vallott értékekkel. A kereszténység alkotmányba emelése sérti a szekularizált államfelfogást, a polgárok egyenlőségét, a vallásszabadságot.

Ajánlott link:

Levél az Alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak (TASZ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik