Belföld

Nem láttak még ekkora vizet

Veszélybe került a dél-balatoni vasútvonal és részben az M7-es autópálya töltése, miután harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Zala folyón és a Kis-Balatonnál; a Principális-csatorna pedig kerteket öntött el Nagykanizsán. A szakember azt mondja: ekkora vizet mostanában ő sem látott.

Egri Gyula nagykanizsai tűzoltóparancsnok ennek kapcsán elmondta: a Pivári utca alacsonyabban fekvő kertjeit öntötte el a megáradt csatorna, ami egyelőre nem éri el az ott lévő lakóházakat. Az FN tudósítója arról számolt be, hogy már délben megkezdték a védekezést a víz ellen, ugyanis több száz homokzsákot helyeztek el az alacsonyabban fekvő védműveknél, a tűzoltók és vízügyi szakemberek.

Nem láttak még ekkora vizet 1

Laki István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kis-balatoni vízügyi üzemmérnökségének vezetője pedig elárulta, hogy veszélyben van a dél-balatoni vasútvonal és részben az M7-es autópálya töltése is, hiszen szombaton a Kis-Balaton déli öblözeteiben, vasárnap délben pedig a Zala folyó bal partján kellett elrendelni harmadfokú belvízvédelmi készültséget.

A szakember azt mondta: az elmúlt napokban napi 10-12 órában üzemeltették a szivattyútelepeket, de a vízszint ennek ellenére nem csökkent, sőt az új csapadék miatt inkább tovább növekedett. tehát a térségben egy nap alatt 200 ezer köbméter vizet szivattyúztak át, de ez a mennyiség is kevésnek bizonyult, ezért kellett átállniuk a 24 órás szolgálatra. Úgy fogalmazott, hogy ekkora vizet mostanában ő sem látott.

Nem láttak még ekkora vizet 1

A régi 7-es főúttól, a Somogy megyei Sávoly felől Főnyed irányába növekedett meg leginkább a vízszint, ami miatt a vasúti töltés mindkét oldala vízben áll. Az M7-es autópályánál kisebb a gond, ott a vízelvezetők bírják a terhelést.

A közlekedési hálózatot azért veszélyezteti a magas víz, mert főként tőzeges talajra épült a vasút és a sztráda töltése is, ami a nagy mennyiségű csapadék miatt megmozdulhat. Jelenleg mintegy ezer hektárnyi területet borít belvíz, az ideális szinthez képest nagyjából másfél méterrel magasabb áll – részletezte Laki István.

Hozzátette: a Zalán még csak most érkezik egy kisebb árhullám, ezért próbálják a Kis-Balaton térségéből továbbvezetni a nagy mennyiségű vizet, ami azonban tovább emeli a Balaton amúgy is magas szintjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik