Belföld

Váratlan fordulat a minisztériumi pályázatok ügyében

Dr. Páli Jenő nyilvánosságra hozta az innovációs és versenyképességi főosztályvezetői pályázatát, és erre kéri pályázó társait is. Döntsenek az emberek: merre tovább Magyarország?

A Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetői pályázatai körül kialakult anomáliák miatt dr. Páli Jenő agykutató, az intelligens művégtag feltalálója bejelentette, hogy honlapján nyilvánosságra hozza az Innovációs és Versenyképességi Főosztály főosztályvezetői állására beadott pályázatát, és erre kéri pályázó társait is.

Véleménye szerint csak úgy lehet helyreállítani a minisztérium hitelességét, ha a pályázatok tartalmát nyilvánosan megismerve a közvélemény maga dönti el, hogy Magyarország milyen fejlődési és modernizációs pályán induljon el. Dr. Páli pályázatában a tudást, a kreativitást és az innovációt középpontba állító, szociális érzékenységet mutató, valamint a környezettel fenntartható és szerves kapcsolatot ápoló, un. tudásalapú öko-szociális piacgazdaság megteremtését tűzte ki célul.

Ez többek között két csúcstechnológiai város, az Egészség-Város (egészségipar, egészségturizmus) és Info-Város (magyar találmányok és fejlesztések megvalósítása) felépítését foglalja magában, melyekben 25.000 nagy szellemi tudást igénylő munkahely teremthető (orvos, ápolónő, gyógytornász, egészségügyi szakszemélyzet, informatikus, mérnök, kutató, fejlesztő, oktató), ami hosszú távra lehetőséget biztosít a magyar fiataloknak, hogy Magyarországon maradva, világszínvonalú körülmények között, nagy hozzáadott értéket előállítva, kimagasló fizetéssel stabil, biztonságos életet teremtsenek maguknak és családjuknak.

Bár a médiában először 2008. decemberében ismertetett és a honlapján 2010. januárjától is olvasható tervei részletesen ugyan eljutottak a miniszterelnökhöz, több miniszterhez, államtitkárhoz és államtitkár-helyetteshez, a Nemzetgazdasági Minisztériumba mégsem hívták be dr. Pálit szóbeli meghallgatásra a főosztályvezetői pályázatok elbírálása során, miközben – más nem lévén – lassan ez válik a kormány hivatalos gazdaságpolitikájává. Dr. Páli ezért szeretné, ha a közvélemény megismerhetné az ő pályázatától valószínűleg sokkal tartalmasabb és szinvonalasabb többi pályázatot is.

Végezetül kiemelte: minden ország számára szükséges olyan szellemi teljesítmények felmutatása, mellyel figyelmet és tiszteletet vívhat ki magának nemzetközi téren is. Magyarország az elmúlt 20-30 évben ilyet nem mutatott fel, ezért itt az ideje annak, hogy világos kutatás-fejlesztési stratégiát fogalmazzon meg: a két csúcstechnológiai városban megvalósuló orvosi, informatikai, robotikai és űrkutatási fejlesztések eredményeképpen Magyarország legyen az első ország a világon, mely ember vezette űrjárművel eljut a Marsra, és ott kitűzi a magyar zászlót!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik