Belföld

Népszerű az ózdi polgármesteri szék

Hét polgármesterjelölt és nyolcvan induló a tíz egyéni képviselői helyért – úgy tűnik, pezseg a tenniakarás az ózdiakban - írja az index.hu.

A nagyvárosok egyikének élére sem pályáznak ennyien, ráadásul a jelöltek között nincs MSZP-s, van viszont munkáspárti. És van tévéostrom miatt elítélt jobbikos és őstermelő, aki fizetését és lovait adná a városnak, lovári nyelven is beszélő egykori kisgazda és pártjával összebalhézott polgármester – írja az index.hu.

„Heten vagyunk, igen. Mondjuk, mint a hét mesterlövész. Bár a városban biztosan vannak, akik azt mondják, hogy heten, mint a gonoszok” – tűnődik hivatalában Benedek Mihály, Ózd polgármestere. Nyolc éve vezeti a várost, 2002-ben és 2006-ban is az MSZP támogatásával nyert, korábban parlamenti képviselő is volt.

Most függetlenként indul a polgármester-választáson. Februárban kilépett a pártból, miután a várost vezető szocialisták tavaly novemberben megvonták tőle a bizalmat. Azt mondták, nem tetszik a vezetői stílusa, ráadásul kiderült róla, hogy hazudott életrajzában, amikor azt állította, hogy érettségije van.

„Politikusként hozzászoktam ahhoz, hogy az ellenfeleim támadnak. Az viszont nagyon rosszul esett, hogy azok szúrták a kést a hátamba, akikkel a fél életemet leéltem. Nekem akkor meghalt a lelkem egy része” – mondja. Az érettségis ügy ennek ellenére szerinte már nem ügy. Senki nem beszél róla a városban – idézi a polgármestert az index.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik