Belföld

Piros esernyővel demonstráltak a szexmunkások

A Parlament előtt arra akarták felhívni a figyelmet, hogy bár már legálisnak számít a tevékenységük, továbbra is megbélyegzettként űzik mesterségüket.

Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke elmondta: körülbelül 10-12 ezren élnek szexmunkából Magyarországon, a fele a fővárosban. Szerinte az egyesület 10 éves megalakulása óta a szexmunkával kapcsolatos problémákat – függetlenül a politikától – senki nem akarta komolyan venni. Ráadásul továbbra is erős az előítélet a szexmunkásokkal szemben, amit például az a kötelező egészségügyi igazolás, “bárca” is bizonyít, amelybe beleírják, hogy a prostitúció egészségügyi ellenőrzésének okmánya – mondta. Az elnök szerint csupán néhány mondaton múlna, és a szexmunkások kevésbé éreznék megbélyegezve magukat.

A szervezet a mai “performance-szel” egyúttal 10 éves fennállását is meg kívánta ünnepelni. A piros esernyős demonstráció előtti tájékoztatón az egyesület büszkén rakta ki az arról tanúskodó pályázati okmányt, hogy a szervezet 47 millió forint uniós forrást nyert el. Mint az egyesület képviselője beszámolt: a pénzt többek között jogsegélyszolgálatra, képzésekre és kapacitásfejlesztésre fordították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik