A riport körüljárja mindazt, amely a vadászgépbeszerzés óta e körül történt, legfőképpen azt vizsgálja, hogy az úgynevezett ellentételezési beszerzésből hogyan profitált az ország. A Gripen-szerződésben legvégül ugyanis a „svéd gyártó vállalta, hogy a bérleti díj nettó 110 százalékának megfelelően 191 milliárd forint összegben beruházásokat hajt végre Magyarországon, illetve segíti a magyar termékek külpiacokra jutását (durván egyharmad–kétharmad arányban). A vállalások teljesítésére a megállapodás szerint tizennégy év állt a svédek rendelkezésére”, de mint a riportból megtudhatjuk, az idő felére sem volt szükségük.
Az ügyben talán az a legkevesebb, hogy Magyarország a svédek kötelezettségéből nem járt jól. „A téma legismertebb magyarországi kutatója, Mészáros Ákos egy tanulmányában így fogalmaz: „Különösen nehéz megragadni az ellentételezésben szereplő felek kötelezettségeit, hiszen nehezen hasonlítható össze a felek szolgáltatásának egyenértékűsége.”
De mindehhez még az is kiderül, hogy a svédek főleg olyan beruházást és exportot számoltak el az ellentételezésben, illetve olyat kezdeményeztek, amely főleg nekik volt jó. Ilyen volt például az Elektrolux porszívógyárának hazánkba költöztetése, amiről a cég vezetői maguk mondták, hogy ezt az itteni bérek alacsonyabb volta miatt akkor is meglépték volna, ha nincs a repülőgép-vásárlás.
Szentkirályi hazai véleményeket idézve írja: „A hazai Gripen-ellentételezésben érintett egyik nagyobb cég névtelenséget kérő vezető beosztású alkalmazottja kevésbé magasröptűen csak annyit mondott, „az ellentételezésre marketing okokból van szükség, hogy a népszerűtlen fegyverbeszerzéseket a társadalomnak valahogy el lehessen adni.”
A feltételek megfogalmazásakor érdemes lett volna a nemzetközi téren alkalmazott gyakorlatot követni. A Mészáros-tanulmány szerint Belgiumban 1993 óta minden ellentételezésnek a belga iparba és technológiába történő beruházásokban kell megvalósulnia, Hollandiában pedig a folyamat legnagyobb kedvezményezettje a kis- és középvállalkozói réteg. Idehaza nyoma sem volt a döntéshozók ilyen szintű céltudatosságának, a csupán harminc százalékos befektetési hányad megkövetelése gyakorlatilag a lehetőség elszalasztásával volt egyenértékű.
Ha adottságként tekintünk a kormány(ok) gépbeszerzésére, akkor el lehet fogadni azt, hogy a Gripen-program egy komoly gazdaságfejlesztési lehetőség volt – véli a riporter. „Úgy fest, hogy a szabályozást kidolgozó szakértők, illetve az ügy politikai felelősei is alkalmatlanok voltak arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a beszerzésből, ezért az ellentételezési program kudarcáért közösen felelnek.”
(A riport egésze az ÉS-ben olvasható!)
