Belföld

Rendőrök jelentek meg a Jobbik sajtótájékoztatóján

A párt a Vértesi Erőmű bezárása ellen tiltakozott, majd hat-nyolc rendőrautó érkezett.

Hat-nyolc rendőrautóval érkezett tucatnyi rendőr a Jobbik Magyarországért Mozgalom szerdai sajtótájékoztatójára, melyet a párt két országgyűlési képviselője, Kepli Lajos és Vágó Sebestyén tartott a System Consulting Rt. székháza előtt. A párt a Vértesi Erőmű és szénbánya ellehetetlenítésére kívánta felhívni a figyelmet.

Vágó Sebestyén a Független Hírügynökségnek elmondta: a sajtótájékoztató után 6-8 rendőrautó érkezett a helyszínre, az egyenruhások mindenkit igazoltattak. Úgy tudni, hogy a székházat őrző biztonságiak hívták ki őket. A bejelentő állítólag azt mondta, hogy a tüntetők “Meggyilkolunk! Meghalsz!” szavakat kiabálták. A politikus szerint ilyen valójában nem történt. A rendőrök az igazoltatás után a székházba mentek és jegyzőkönyvet vettek fel, egyelőre nem tudni, hogy indítanak-e eljárást valami miatt – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A politikus elmondta: a bányászok egy mázsa szenet hoztak “ajándékba”, mert véleményük szerint az erőmű Kapolyi László miatt ment tönkre. Hozzátette: úgy tűnik, Kapolyi az MSZP közeli vállalkozónak, Hujber Ottónak szeretné átjátszani az erőművet, aki nem üzemelteti majd azt, hiszen egy szalmatüzelésű erőműben érdekelt. A politikus azt is elmondta, hogy a sajtótájékoztató végén összeszedték a kiöntött szenet, mert egy XIX. kerületben élő idős, rászoruló embernek ajándékozzák.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.