Belföld

A Jobbik büntetné a cigánybűnözés tagadását

A jobbikos előterjesztés szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő lenne a tagadás.

A Jobbik az őszinte közbeszéd megteremtésének szándékával indokolta azt a törvénymódosítási javaslatát, amely többek között büntethetővé tenné a “cigánybűnözés” tagadását is – mondta el Volner János.

A Népszabadság szerdán írta meg, hogy a Jobbik három képviselője olyan egyéni indítványt terjesztett be, amely szerint az, aki “nagy nyilvánosság előtt valamely büntetőjogilag releváns társadalmi viszonnyal – így különösen a közbiztonság állapotával, valamely bűnözési formával, illetve jellemző bűnelkövetői körrel – kapcsolatos köztudomású tényt tagad, kétségbe von, vagy jelentéktelen színben tüntet fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Ha ugyanezt hivatalos eljárásban hivatalos személy követné el, őt akár öt évre is bezárhatnák.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a normaszöveg tervezetében a “cigánybűnözésről” nem esik szó, de az előterjesztés indoklásában igen.

Volner János sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy elindult egy olyan folyamat az Országgyűlésben, amely a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságát folyamatosan korlátozni próbálja a politikai erőviszonyoktól függően.

Közölte: azt szeretnék elérni, hogy ugyanolyan őszinte közbeszéd legyen egyes kérdésekről, “mint például a cigánybűnözés kérdéséről is, mint amilyen jelenleg folyik Franciaországban vagy Olaszországban”.

Volner János szerint a hatalom a “cigánybűnözés” és a cigánykérdés megoldatlanságát a szőnyeg alá kívánja söpörni, ráadásul miután ezek a problémák megoldatlanok maradnak, ezért egyre súlyosabb következményekkel kell szembenézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik