Belföld

Bene: nem a felelősségre vonás volt az első

Nem a személyes felelősség megállapítása volt - Brazíliából hazatérve - Bene László volt országos rendőrfőkapitány fő célja a tévészékház 2006. őszi ostroma után, hanem az, hogy összegezzék a tapasztalatokat és felkészítsék a rendőrséget és szakmai intézkedésekkel javítsák a testület munkáját.

A volt főkapitány a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésén azt is hangsúlyozta: nyilvánvaló volt, hogy trauma érte a rendőrséget, a társadalmat és látszott, hogy a nyugalom nem állt helyre, számítani lehetet újabb eseményekre. Mint mondta, mérlegelnie kellett, hogy mi eredményezheti a rendőrségi munka javulását: ha megteszik a szükséges szervezeti-jogi intézkedéseket, vagy ha néhány embert felelősségre vonnak.

A főkapitány – mint mondta – legfontosabb feladatának azt tartotta: a rendőrséget mielőbb olyan állapotba hozzák, hogy a szervezet a következőkben a feladatait törvényesen, szakszerűen végezhesse, visszaállítsa és fenntartsa a közrendet, közbiztonságot. A székházostrom után a rendőrség tanult a hibáiból, elsajátított új technikákat és 2007. március 15-én bebizonyította, hogy alkalmas az európai szintű szakmai munkára.

Tehát nem a vezetők személyi felelősségének megállapítása volt a cél, hanem a tapasztalatok levonása, és ezek között természetesen szerepeltek a vezetési hibával összefüggő tapasztalatok. A tömegoszlatás során jogszerűtlenül eljáró rendőröket azonban felelősségre vonták – fűzte hozzá.

Mint mondta, az események kivizsgálásáról maga döntött, a tagok kiválasztásánál pedig arra törekedett, hogy megfelelő élettapasztalattal, szakmai felkészültséggel rendelkezzenek, és hogy olyan tagjai is legyenek a bizottságnak, akiket „nem terhel semmilyen felelősség, élmény a történtekkel kapcsolatban”. Ezért lett az Ignácz-bizottság tagja a nemzetvédelmi egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola egy-egy tanára.

Az Ignácz István akkori Pest megyei rendőrfőkapitány vezette vizsgálóbizottságnak három dandártábornok és két alezredes volt a tagja.

Egy kérdésre válaszolva Bene László elmondta: nem hiszi, hogy ennél nagyobb presztízsű bizottságot fel lehetett volna állítani. Amikor megbízta a bizottságot a munkával, meghatározta, mire terjedjen ki a vizsgálat, melyek a főbb szempontok.

Mint mondta, abból indult ki, hogy ami a székháznál történt, az ország történetében rendkívül fontos, sokat vizsgált esemény lesz, a rendőrség továbbfejlődése, a hasonlók elkerülése érdekében pedig elemi érdek, hogy a vizsgálat objektív legyen, levonják a szakmai tapasztalatokat. Az elkészült jelentés pedig a rendőrség és az ő hivatalos álláspontja.

A volt főkapitány szerint a 2006-os események megismerése, „az egész folyamat” átpolitizált, „összeesküvés-elmélettel terhelt”, „jogos és nemtelen indulatok” kapcsolódnak hozzá, és eljön majd az idő, amikor „eltűnnek az érintett szereplők” és az iratok alapján lesznek olyanok, akik objektíven feldolgozzák az eseményeket.

Such György – aki a 2006. szeptemberi események idején másfél hónapja volt a rádió vezetője – elmondta: az MTV-székház ostroma után az volt a legfőbb problémájuk, hogy a rendőrség nem tájékoztatta kellően a rádió vezetését arról, milyen veszély fenyegeti az intézményt.

Holott a 2006. őszi utcai harcok fontos résztvevői, ideológiai irányítói közül többen dolgoztak a rádióban, és így pontos képük van arról, hogyan lehet az intézménybe bejutni. Azt is hozzátette, hogy a rádió vezetésének volt terve arra, hogy akkor se szakadjon meg az adás, ha a tüntetők bejutnak az épületbe és a fontosabb vezérlőpontokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik