Belföld

Tanulmány betűnként ötezer forintért

Papcsák Ferenc szerint ez gyanús. Kezdődik a fővárosi elszámoltatás?

A budai fonódó villamosközlekedésről készült 244 milliós megvalósíthatósági tanulmány ügyében is feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a dokumentum betűnként ötezer forintba került.

Azt három éve a Demszky Gábor vezette főváros rendelte meg, de a számlát végül a Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató által irányított BKV fizette ki 2008-ban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indíthat nyomozást, ha megalapozottnak találja a gyanút az ügyben.

A Magyar Nemzet Információi szerint az elszámoltatási kormánybiztos azzal a 244,4 millió forintos villamosközlekedésről szóló megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatban tett feljelentést a rendőrségen, amely tavasszal már a fővárosi BKV-vizsgálóbizottság figyelmét is felkeltette.

Papcsák Ferenc szerint 2007-ben és 2008-ban másfél milliárd forintot költött a főváros megvalósíthatósági tanulmányokra, ebből félmilliárdot a fővárosi tulajdonú cégeknek kellett állniuk – emlékeztet a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik