Belföld

Halálbüntetés vár a norvég diáklány gyilkosára

Feladta magát Pekingben Csao Fej (Zhao Fei) kínai állampolgár, akit Budapesten egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak. A férfit nem adják át a magyar hatóságoknak, az eljárást Kínában folytatják le. Gyilkosságért náluk halálbüntetés jár.

A 26 éves Csao Fej (Zhao Fei) őrizetbe vételét a kínai hatóságok megerősítették. Csiang Jü (Jiang Yu) külügyi szóvivő csütörtökön a tényt megerősítette azzal, hogy az ügyben a kínai hatóságok szorosan együttműködnek a magyar hatóságokkal, de a gyanúsítottal szembeni eljárást – lévén, hogy a két ország között nincs kiadatási egyezmény – Kínában fogják lefolytatni, vádat Kínában emelnek ellene, s amennyiben bűnösnek találják, ott is ítélik el – tudta meg az MTI norvég forrásból a kínai fővárosban.

A kínai férfit azzal gyanúsították, hogy megölt egy a norvég lányt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Kína egyetlen országgal sem kötött kiadatási egyezményt és nem tagja az Interpolnak sem. Mivel Zhao Feit Kínában fogják bíróság elé állítani, a gyilkosságért az országban rendszerint kiszabott halálbüntetésre ítélhetik – írja a Dagbladet című norvég lap.

Norvégiában korábban attól tartottak, hogy ha Kínában folytatják le az eljárást, nem fogják elítélni a tettest – írja a Newsinenglish.no. Erre példaként egy másik, szintén külföldön (az Egyesült Királyságban) történt gyilkosságot hoztak fel. Akkor egy jemeni férfit gyanúsítottak egy norvég lány megölésével, ám a férfi hazatért Jemenbe, ott pedig megúszta a büntetést. (A két ország között szintén nem volt kiadatási egyezmény.)

A magyar rendőrséget még nem értesítették

Halálbüntetés vár a norvég diáklány gyilkosára 1

Egyelőre nem értesítették a magyar hatóságokat arról, hogy feladta magát Pekingben az a kínai férfi, aki a gyanú szerint meggyilkolta a lányt augusztus végén Budapesten – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Bényi Mónika azt mondta: a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot még nem értesítették az elfogásról a kínai hatóságok.

A BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője, Szigeti József korábban bejelentette, hogy kamerafelvétel is igazolja azt a feltételezést, miszerint Zhao Fei követte el a bűncselekményt. Elmondta azt is, hogy a legutóbbi információjuk az, hogy a férfi Ferihegyen keresztül elhagyta az országot még a bűncselekmény napján, de azt nem árulta el, hogy hova távozott.

A lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme “beismerő vallomásnak beillő” üzenetet írt Facebook-adatlapján: “Nem akartalak bántani… Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk”. Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre.

A férfi és áldozata évfolyamtársak voltak, és a tanúk szerint közelebbi kapcsolatban álltak egymással. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője többször megerősítette: a magyar rendőrség folyamatosan együttműködik a külföldi társhatóságokkal, így a norvég rendőrséggel is, és mindent megtesznek a férfi kézre kerítéséért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik