Belföld

MSZP: újab hazugságmorzsa a Fidesz kabátján

Az MSZP arcátlanságnak tartja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és stábja egy 12 millió forintért bérelt repülőgéppel utazott hivatalos bakui útjára.

“Bár korábban nem múlt el hét anélkül, hogy ne kritizálták volna bármilyen ügyben a korábbi kormányt, most láthatjuk, hogy bort isznak, vizet prédikálnak” – közölte az MSZP.

“Drága bútorokat vesznek, autókat bérelnek, semmi se drága, ha nekik van szükségük rá, és most már bérelt repülővel is utaznak, miközben mindenhol azt nyilatkozgatják, hogy olcsóbb államot akarnak megvalósítani” – fogalmaznak a szocialisták, akik szerint a bérelt repülőgép egy “újabb hazugságmorzsa a Fidesz-KDNP kabátján”.

Az MSZP arra szólította fel a kabinetet, hogy hagyjon fel “képmutató magatartásával”, próbáljon meg nemcsak szóban, hanem tettekben is spórolni a közpénzekkel. Az ellenzéki párt úgy véli, a jelenlegi tempó és magatartás mellett nem csoda, ha gondjai lesznek a kormánynak a 3,8 százalékos hiánycél tartásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik