Belföld

Javaslat a 98 %-os különadó eltörlésére

A három beterjesztő szerint teljesen feleslegesen sérül a jogbiztonság.

Három MSZP-s politikus eltörölné Orbán Viktor akciótervének 18. intézkedését, amely 98 százalékos adókulcsot alkalmazna a közszférában bizonyos esetekben. Az ügy pikantériája, hogy tegnap Tóbiás József olyan javaslatot nyújtott be, amely éppen ezt terjesztené ki.

A Kiss Péter, Gúr Nándor és Lamperth Mónika által benyújtott javaslat nem engedné életbe lépni a különadót, amely alapján pedagógusnak, orvosnak, rendőrnek 98 százalékos adót kell fizetnie a két hónapot meghaladó végkielégítés után. Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára korábban a döntésről azt mondta, hogy az több mint 680 ezer embert hozhat a korábbinál sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe. A szocialisták szerint feleslegesen.

Indoklásuk szerint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint a jog megsértésével vagy megkerülésével kötött, illetve a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződés semmis. Amire bárki határidő nélkül hivatkozhat. A magyar jog eddig is lehetővé tette, hogy a társadalom igazságérzetét sértő kiugróan magas juttatásokkal szemben hatékonyan fel lehessen lépni.

A három előterjesztő szerint nem az a megoldás, hogy a “jóerkölcsre való hivatkozással törvényi úton, válogatás nélkül, a munkában töltött időszakot is figyelmen kívül hagyva minden jogosulttól elveszi az elbocsátásakor neki törvény szerint járó juttatást”.

Az adókötelezettség visszamenőleges hatályú alkalmazása sérti a jogbiztonság alkotmányos
követelményét, amin az Alkotmány elfogadott módosítása sem változtat. Jogállamban egy elkobzó jellegű, minden érintettet egyaránt büntető jellegű törvény hatályba lépése nem megengedhető – emlékeztetnek az ellenzéki képviselők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik