Belföld

Az MSZP szerint a Fidesz plafon helyett pofont adott

A szocialisták szerint az állami cégvezetők állítólagos bérplafonja kapcsán a Fidesz újabb pofátlan hazugságára derült fény.

Az MSZP közleményében felidézi Szijjártó Péter és Varga Mihály korábbi szavait, amelyek az állami vezetők fizetésének korlátozásáról szóltak. “Orbán Viktor júniusban megígérte, hogy gátat szab a közcégvezetők busás béreinek, s ezt törvénybe is foglalta. Ám a jogszabályból kimaradt, hogy az állami cégvezetők béreit maximálni kell” – írják a szocialisták.

A közlemény szerint a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója évi 48,3 millió forint közpénzt keres, ami duplája annak, mint ami az “orbáni plafon” szerint járna. Példának idézik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a MÁV első emberét is, akik több mint 43 és fél millió forint állami juttatásban részesülnek.

A szocialisták úgy fogalmaznak: a Fidesz plafont ígért, de pofont adott a becsületesen dolgozó és adózó magyar embereknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik