Egy napilap újságírójának levelezését is ellopta az a hacker, akit Szilvásy György volt titokminiszter mutatott be a Nemzetbiztonsági Hivatalnál – ezt állította Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke az MTV reggeli műsorában.
A fideszes szakpolitikus leszögezte: a hackerügy nincs összefüggésben az önkormányzati választási kampánnyal, ez ugyanis bűncselekmény, amely lényegtelen, hogy mikor kerül nyilvánosságra.
Demeter szerint a hacker és Szilvásy is többet tud annál, mint amit elmondott a tényfeltáró albizottságnak. Az egykori tárcavezető ugyanis ötször találkozott az informatikussal, de nem emlékezett rá, hogy miről beszéltek – tette hozzá a bizottság elnöke.
A tényfeltárás a szolgálatok főigazgatóinak meghallgatásával folytatódik. Az albizottság két-három héten belül készülhet el a jelentésével.
AJÁNLOTT LINK:
Demeter: egy újságíró levelezését is ellopta a hacker (Híradó Online)