Belföld

Hacker volt Szilvásy embere az NBH-nál?

A Fidesz szerint politikai célokra használta a titokzatos személyt a volt miniszter.

Demeter Ervin (Fidesz) szerint bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány-kormány idején Szilvásy György akkori titokminiszter pártpolitikai célokra használta fel a titkosszolgálatokat. A kormánypárti politikus erről a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságának keddi ülése után beszélt, ahol meghallgatták a volt titokminisztert.

Demeter Ervin leszögezte: az ülésen ismertetett iratok és Szilvásy György meghallgatása alapján kiderült, hogy az előző kormány idején egy személy betört többi között a parlament informatikai rendszerébe. Ezt a személyt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) foglalkoztatta, személyesen Szilvásy György juttatta be az NBH-hoz, és Szilvásyval, valamint több más MSZP-s politikussal is rendszeresen találkozott, nekik beszámolt. Emellett a fenti személy informatikai behatolásai nem voltak engedélyeztetve a törvény által előírt módon – tette hozzá.

Demeter Ervin a titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árulta el, hogy mely politikusokkal találkozott ez a személy, illetve milyen informatikai rendszerekbe tört be és ott mit csinált. A fideszes politikus elmondta: Szilvásy meghallgatásán azt erősítette meg, hogy ő vitte az elkövetőt az NBH-hoz, és többször is találkozott vele, de a titkosszolgálatok pártpolitikai felhasználását tagadta. Szilvásy György a bizottság üléséről az újságírókat elkerülve távozott.

A keddi ülésre szintén meghívót kapott Laborcz Sándor, az NBH akkori vezetője is, ő azonban nem ment el a meghallgatásra, de a testület jövő keddi ülésén újra szeretnék meghallgatni – mondta Demeter Ervin.

Szilvásy György hazugságnak, manipulációnak és ferdítésnek nevezte Demeter Ervinnek, a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságának ülése után tett nyilatkozatának több elemét.

Úgy látja: felmerül, hogy Demeter Ervin államtitoksértést követetett el a zárt üléssel kapcsolatban elmondott információkkal, de a házszabálysértés biztosan megtörtént.

Véleménye szerint Demeter Ervin erősen érintett az UD Zrt. ügyében és abban, hogy személyes érdekből és a Fidesz érdekében pártpolitikai célra használja a bizottságot. Valószínűleg a személyes érintettsége okán is a vezetésével zajlik a valóság átprogramozása – hangoztatta.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító volt tárca nélküli miniszter reményét fejezte ki, hogy a testület átnézi az összes olyan dokumentumot, amelyekből kiderül, hogy Demeter Ervin torzít és manipulál annak érdekében, hogy elterelje a figyelmet az Ud Zrt. lényeges ügyeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik