Belföld

Demszky: jobb lett volna megszabadulni Hagyótól

A Főpolgármesteri Hivatalnál minden tiszta - állítja a főpolgármester.

Hagyó Miklós “jól számolt, és jól tudott alkukat kötni”, de mégis jobb lett volna tőle már az első hibánál megszabadulni – mondta a Hírszerzőnek a leköszönő főpolgármester. Demszky Gábor szerint a “szuper-főpolgármester-helyettesi” feladat, a nagy közműcégek irányítása egyszerűen meghaladta Hagyó Miklós lehetőségeit.

A főpolgármester szerint ugyanakkor Hagyó Miklós nélkül az MSZP nem szavazta volna meg a parlamentben a távhőáfa csökkentését, ráadásul “erős ember” volt, eltávolításának koalíciós szakítás lett volna az eredménye, és “akkor két évvel hamarabb jött volna a Fidesz”.

Demszky Gábornak komoly vitái voltak Hagyóval, több számonkérő levelet írt neki, de – mint mondta – vezetői hibákat látott, törvénysértő ügyeket nem. “Ha volt is ilyen, azt elkonspirálták, s így az igazságszolgáltatásnak kell felderítenie” – fogalmazott.

A főpolgármester azt mondta: ha voltak is csontvázak, azok már rég kidőltek a fővárosi tulajdonú cégeknél, de nem a Főpolgármesteri Hivatalnál, ahol – hangsúlyozta – nem volt korrupciós ügy. A főváros gazdasági helyzetéről valós adatokat adtak meg, ami az interneten is elérhető – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik