Belföld

Fővárosi bűnügyek: még Hagyónál tartanak

A fővárosi tulajdonú cégeknél a bűncselekményeket csaknem ugyanolyan módszerrel követték el.

Budapest rendőrfőkapitánya azt mondta a Népszabadságnak, arról még korai lenne beszélni, hogy mindenütt ugyanazok voltak-e az elkövetők, vagy mekkora átfedés volt a tettesek között. Az ügy jelen állása szerint nincs olyan bizonyíték, amely szerint az előzetes letartóztatásba helyezett Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnél magasabb beosztású politikusokkal bővülne a lehetséges gyanúsítottak köre – tette hozzá Tóth Gábor.

A főkapitány azonban ezt sem zárta ki, hiszen a későbbiekben újabb bizonyítékok kerülhetnek elő, és újabb vallomásokat is tehet valaki. Tóth Gábor azt mondta: az elmúlt húsz évben nem igazán nyomozott a rendőrség hasonló ügyben. Amúgy is nagy a nyomás a rendőrségen, de most ez hatványozottan igaz.

Az ügy súlya, összetettsége, az okozott kár nagysága és az a tény, hogy politikusok közvetlenül is érintettek benne, nem könnyíti meg a dolgukat. “Hallottam én is olyan szóbeszédeket, hogy itt-ott “beszóltak” a munkatársaimnak, burkoltan talán meg is fenyegették őket, hogy nem kellene annyira szorgoskodniuk, mert majd ez lesz, meg az lesz… Remélem, nem foglalkoztak vele” – mondta a budapesti rendőrfőkapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik