Belföld

Polgármesterjelölt Seres Mária

A Nógrád megyei Mátraverebélyben indul polgármesterjelöltként Seres Mária, a Civil Mozgalom (CM) elnöke, aki azt szeretné megmutatni, hogy nincs reménytelen település.

A Nyíregyházán élő Seres Mária elmondta: nincsenek családi kötődései Mátraverebélyhez, azért éppen ezt a falut választotta, mert tipikus magyar településnek tartja, “ami nagyban nem működik, az ott kicsiben sem”.

A CM országos programját, vagyis egy önfenntartó ökológiai programot szeretne érvényesíteni Mátraverebélyben, ahol alig tudnak dolgozni az emberek, magas a roma lakosok aránya, és riasztóak a bűnözési adatok – tette hozzá.

Azt szeretné megmutatni, hogy nincs reménytelen település – mondta Seres Mária, hozzátéve: ebben a községben látványos eredményeket tud felmutatni, ha bizalmat szavaznak neki.
Reméli, fel tudja oldani a kezdeti értetlenséget, ami azzal kapcsolatban jelent meg, hogy mit keres ő Mátraverebélyben – fogalmazott.

Mátraverebélyben – ahol több mint 1600 szavazópolgár van – még három polgármesterjelölt indul az októberi választáson: Nagy Attila (MSZP), a falu jelenlegi vezetője, Jakubovics Gábor (Fidesz-KDNP) és Kovácsné Csatai Alíz (független).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik