Tíz kórház kapott extra finanszírozást a nemzeti erőforrás minisztertől a év hátralévő hónapjaira – tudta meg a Népszabadság. A tatabányai Szent Borbála Kórház havonta mintegy 35 millió forinttal költhet többet a szakrendelésekre.
Hasonló kiegészítéshez jutott a Miskolci Városi Kórház szakrendelése 43 millió 800 ezer forinttal. A Kanizsai Dorottya, az Irgalmasrendi, a Főváros Szent János, az egyesített Szent István és Szent László külön-külön 14,6 millió forintot kapott a várólisták mérséklésére. A fővárosi Károlyi kórház több járó és fekvő beteget láthat el összesen 23,3 millió forintos többletéből.
Ezek voltak a kisebb összegek, ennél lényegesen nagyobb kiegésztéshez jut a miniszteri leirat szerint a Péterfy Sándor utcai baleseti központ, ez az intézmény 45 millió 406 ezer forint extra finanszírozáshoz jut. A debrecni Kenézy kórház szintén az extra pénzhez jutók listáján van, az intézmény a járó- és a fekvőbeteg-ellátásra összesen 116,8 millió forint többletet kap.
A Honvéd kórház 160,6 millió extra bevételt kap a miniszter döntése alapján. A Réthelyi Miklós által az egészségbiztosítónak küldött levélből nem derül ki, hogy a miniszter milyen szempontok alapján döntött az említett kórházak extra finanszírozása mellett.
Ajánlott link: