Belföld

Újabb részletek a fővárosi kórházholdingról

Az új formával a szabolcsi példa alapján a fideszes Pesti Imre rukkolt elő.

Először a 12 fővárosi kórházat négy egységbe vonnák össze, 2012 végéig ez a négy egység olvadna össze egyetlen holdinggá. Csak a szakmai felelősség maradna a kórházaknál, a pénzügyi és egyéb gazdálkodási feladatokat a holding vállalná át – írja a Népszabadság.

Pesti Imre a modelltől 20-30 százalékos megtakarítást, a mainál sokkal racionálisabb kapacitás- és ingatlanhasznosítást remél. Ma a főváros 12 kórháza 99 telephelyen működik. A tervek szerint ez a felére csökken, miközben az ágyak száma nem változna. A szakértők már elkészítették az új feladat- és intézményi struktúrát: a korábbi lobbicsoportok akaratának megfelelő szerkezet helyét egy olyan venné át, amely a beteg számára is érthető. Például a sürgősségi, az onkológiai, a gyermekgyógyászati, a kardiológiai ellátást a város négy, jól megközelíthető centrumába szerveznék. A sürgősségi ellátásra szorulókat négy nonstop betegfogadó központ látná el.

A tervek szerint a már meglévő Szent Imre, a Dél-pesti és a Péterfy Sándor utcai kórház mellé a Megyeri híd valamelyik oldalára még ebben a ciklusban új intézményt építene a leendő fideszes városvezetés – olvasható a Népszabadságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik