Belföld

Martonyi még éjszaka megküldte vagyonnyilatkozatát

A szóvivő szerint a külügyminiszter az elmúlt napokban Washingtonban, majd Bukarestben járt.

A külügyminiszter az elmúlt napokban Washingtonban, majd Bukarestben járt, és amint megérkezett, még az éjszaka megküldte a vagyonnyilatkozatát – reagált Nagy Anna kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy Martonyi János miért nem küldte el az utazása előtt a nyilatkozatát. A nem parlamenti képviselő minisztereknek kedd éjfélig kellett nyilatkozniuk vagyoni helyzetükről; a négy érintett miniszter közül Martonyi János vagyonnyilatkozata csak szerda reggel vált nyilvánossá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján.

Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: Martonyi Jánosnak, “egy ilyen magas posztot betöltő állampolgárnak” nemcsak illik, hanem kötelező is odafigyelnie arra, hogy milyen kötelezettségei vannak.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese pedig bejelentette: törvénymódosítást kezdeményeznek, hogy a miniszterek és államtitkárok addig ne gyakorolhassák vezetői jogaikat és ne vehessék fel illetményüket, amíg vagyonnyilatkozatukat nem nyújtották be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik