A törvényhozásbéli aktivitás húzta fel az Orbán-kormány teljesítményét, az eddig elvégzett munka rekordnak számít – mondta Zárug Péter Farkas politológus az MNO-nak. A Fidesz tudatosan készült a hatalom átvételére, e logika mentén diktálta a tempót, amit az ellenzék nehezen viselt.
A politológus szerint bizakodásra ad okot, hogy a Nobel-díjas közgazdász, Josef Stiglitz a héten Budapesten ugyanazt mondta, mint a kormány: a gazdaságot nem lehet megszorításokkal élénkíteni. Vagyis a törvénygyár bizonyos kérdésekben lassabb munkába kezd ősztől, de az alkotmányozás terén tovább folytatódik a parlamenti munka csúcsrajáratása – tette hozzá.
Az LMP-nek és a Jobbiknak az okoz főleg gondot, hogy még a saját struktúráját is építenie kell az ellenzéki szerepkör mellett, az MSZP-nek pedig – sok egyéb mellett – hitelességi problémái vannak. A Fidesz az önkormányzati választások után akár teljesen hegemón helyzetbe kerülhet – mondta Zárug Péter Farkas.
Vele ellentétben László Róbert, a Political Capital választási szakértője a Klubrádióban úgy vélte, hogy október 3-a után jön a feketeleves. Nem véletlen, hogy a kormány semmilyen komolyabb gazdasági intézkedést nem jelentett be.
Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a Fidesznek a forint elszabadulása ellenére is elsöprő győzelme lesz. A választók döntő többsége elégedett a kormány eddigi teljesítményével, a pórult járt frankhitelesek többsége úgy véli az előző kormány tehet a gyenge forintról.
Ajánlott linkek:
Mitől pörgött fel ennyire Orbán kormánya? (MNO)
Október 3-a után jön a feketeleves (Klubrádió)
