Belföld

Nyolcmilliós kár Csécsei tanácsadói szerződése miatt

A VIII. kerületi önkormányzat ellenőrzésével foglalkozó jelentésben kiderül, az Állami Számvevőszék büntetőfeljelentést tett.

Egy nyilvánosságra hozott számvevőszéki jelentés szerint Csécsei Bélával (képünkön) olyan tanácsadói szerződést kötött a kerület, amelynek értelmében a korábbi polgármester az elvégzett munkától függetlenül havi 750 ezer forintot kapott – írja az [origo].

A szerződésre korábban az MSZP hívta fel a figyelmet, szerintük a lemondott polgármesterrel – aki korábban az SZDSZ tagja volt – titokban kötött tanácsadói szerződést a kerület SZDSZ-es vezetése.

A fideszes Kocsi Máté győzelmével végződő tavalyi időközi polgármesterválasztás után az önkormányzat honlapján hozták nyilvánosságra a szerződést: e szerint Csécsei havi nettó 750 ezer forintot kap 2014. október 15-ig, a megállapodást pedig csak a két fél együttes szándékával lehet felmondani.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint az elvégzett munka nem volt arányos a díjazással. A jelentés példái szerint a korábbi polgármester egyszer a költségvetés összeállításához szükséges szempontokat szedte össze, másik alkalommal oktatással kapcsolatos javaslatokat tett, egy harmadik alkalommal pedig pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Az ÁSZ szerint a polgári törvénykönyvbe ütközik, hogy a szerződést csak Csécsei halálával, illetve cselekvőképességének halálával lehet megszüntetni. A járulékfizetési kötelezettséggel együtt a tényleges kifizetések havonta 1,6 millió forintot tettek ki – derül ki. Csécseinek korlátlan mobiltelefon-használat is járt, valamint laptopot is kapott.

A kerület új fideszes vezetése közös megegyezéssel, idén márciusi hatállyal szüntette meg a szerződést: a két fél abban egyezett maradt, hogy Csécseit kéthavi díjnak megfelelő összeg illeti meg. Az ÁSZ jelentése szerint az önkormányzatot összesen 8 millió 352 128 forint kár érte.

Csécsei még tavaly novemberben azt mondta, csak az önkormányzat számára elvégzett feladatok után kap pénzt, “legfeljebb” havi 750 ezer forintot. Takács Gábort, Józsefváros SZDSZ-es alpolgármestere az [origo]-nak azt mondta, szerinte nem érte kár az önkormányzatot, Csécsei Béla egyetlen tanácsa is hozhatott milliárdokat.

A szerződés miatt egyébként egy magánszemély is feljelentést tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

AJÁNLOTT LINK:

8 milliót vitt el az expolgármester bombabiztos szerződése ([origo])

Ajánlott videó

Olvasói sztorik