Belföld

Elfogták a fideszes aktivistákra támadó fiút

Elfogta a rendőrség azt a 14 éves fiút, aki még augusztus 17-én a főváros XIII. kerületében, az Angyalföldi utcában két, pártszórólapot osztó fiatalembert vélt politikai hovatartozásukat becsmérelve megszólította, majd késsel fenyegetőzve értékeiket követelte - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A közlemény nem rögzíti, de az MTI korábban arról számolt be: a sértettek a Fidesz ajánlószelvényeit gyűjtő aktivisták.
A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint az egyik sértett átadta a nála lévő készpénzt és egy doboz cigarettát, majd a támadó a másik sértetthez fordult és követelte a mobiltelefonját.

Ő erre nem volt hajlandó, így a kialakult dulakodás közben a támadó késével hámsérülést okozott neki. A sértett ekkor erőteljesen ellökte a támadót, majd elfutott a helyszínről.

A rendőrök azonosították a 14 éves elkövetőt, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de végül elfogták és beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A fiút a rendőrök őrizetbe vették, a fiatalkorúak bírósága előzetes letartóztatásba helyezte, rablás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

Az MTI korábban Harrach Tamásra, a Fidesz választókerületi elnökére hivatkozva azt írta: a két fiatal aktivista a XIII. kerületi rendőrkapitányságon az eset után feljelentést tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik