A szocialisták szerint retteghet az ország az új alkotmány megszületésétől, “ha olyan politikusokból áll az új alkotmány koncepcióját előkészítő bizottság, akik közül egyesek döbbenetes ideákat akarnak megvalósítani.”
Boross Péter, egykori miniszterelnök “hite szerint” amit a közvélemény számára fogalmazott meg lehetne akár királyság is Magyarországon, ami rögtön felveti a kérdést: vajon ki lenne a király, akihez az alkotmányt igazítani kellene – teszi fel a kérdést az ellnzéki párt.
A szocialisták azt is felháborítónak tartják, hogy különadót kellene fizetnie annak, aki nő létére nem szül gyereket legyen akár meddő , mert csak így lehetne a nemzet jövőjéhez hozzájárulni. Az exminiszterelnök szerint hiba ebből “érzelmi kérdést kreálni”.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Boross Péter a jövő nemzedékének történelem-szemléletét is meghatározná, mi több bebetonozná 15-20 évre, akárcsak Orbán Viktor jelenlegi hatalmát, ami önmagában is ellentmond a demokratikus alapelveknek.