Belföld

Állva tapsolták Demszkyt

Utolsó ülését tartotta a Fővárosi Közgyűlés, ez egyben Demszky Gábor főpolgármesterségének végét is jelentette. A várost 1990 óta irányító politikus mosolygós beszédben köszönt el képviselőtársaitól. BKV-ügyekről, FŐTÁV-ról, Hagyóról és társaikról szó nem esett.

Négy „javaslattal, kéréssel, üzenettel” fordult közgyűlési utódaihoz szűk negyedórás beszédében Demszky Gábor.

Először is: tartsák meg a városgazdálkodás rég kidolgozott modelljét, aminek lényege, hogy a költségvetés harmada fejlesztésre megy.

Másodszor: eszükbe ne jusson leállítani a négyes metró építését, pláne ne törjék a fejüket a nyomvonal megváltoztatásán. Ha elkészül a Bosnyák térig tartó második szakasz, bátran fogjanak bele a budaörsi virágkertig tartó harmadik, aztán pedig a Rákos-patakot célzó negyedikbe is. „A metró második üteméhez a pénz a főváros részéről megvan. Brüsszelből kedvező ígéretek, elköteleződések vannak a támogatásra. Ami kell még hozzá, és egyelőre hiányzik, az igen jelentős állami hozzájárulás.”

Harmadszor. „Őrizzék meg a város kulturális autonómiáját, sokszínűségét. Ehhez egyetlen dolgot kell a politikának tenni: nem kell tenni semmit, korlátoznia kell önmagát.”

Képek a közgyűlésről (Gáti A - fn.hu)

Képek a közgyűlésről (Gáti A – fn.hu)


Negyedszer: „Legyenek szolidárisak és toleránsak a legszegényebbekkel… Kérem, ne engedjenek a gazdasági válságidőszakokban mindenütt megjelenő nyomásnak, amely gondoskodás helyett a hajléktalanok elkergetésében látná a megoldást.”

Az elmúlt húsz év eredményeit pozitív szelekción szűrt adatokkal alátámasztva sorolta a főpolgármester. Ő maga összesen közel egy teljes esztendőnyi munkanapot töltött az elnöki pulpituson, ez alatt 2732 napirendi pontot tárgyalt a testület, 8641 határozatot hozott, kétharmadát konszenzussal, és 343 rendeletet alkotott. Ráadásul a városfejlesztést érintő 10 döntésből 9 ellenszavazat nélkül ment át. „Ezek számomra a legkedvesebb emlékek” – így Demszky.

Aki szerint Budapest költségvetése „stabil, feszes, egyensúlyban lévő”, a nemzetközi elemzések szerint „adóssága kezelhető mértékű, hitelképessége jó”. A hitelállomány az utóbbi három évben nem lényegében nem változott, 165 milliárd forint, a folyó bevételek 47,6 százalékát teszi ki. A városfejlesztési projektek önrészére fordítható 40 milliárd forintnyi lekötött betéte, valamint 25 milliárdos részvény- és értékpapírpakkja van a városnak, továbbá egy 40 milliárdos, érintetlen, szabadon felhasználható hitelkerettel is bír.

„Amikor 1990-ben átvettem a város vezetését, 60 millió forint volt a kasszában, és egyetlen egy folyamatban lévő beruházás” – állította Demszky.

A beszéd végén – John Emese unszolására – állva tapsolt a szerény létszámú, és a főváros irányításától Demszkyvel együtt búcsúzó szabad demokrata frakció.

Aztán következett néhány udvarias beszéd a képviselőktől.

A fideszes György István szerint egyetlen nehezen utánozható politikai teljesítménye biztosan van Demszkynek: ötször választották főpolgármesterré. Az ex-MDF-es Hock Zoltán azt emlegette föl, hogy Demszkyvel közösen kezdték a munkát a Városházán, és most „együtt lépünk le erről a hajóról”. Az SZDSZ-es Szolnoki Andrea nemes egyszerűséggel arról biztosította egykori párttársát, hogy bár rá szavazni többé nem tudnak, „de továbbra is szeretni fogunk”.

A szocialista Steiner Pál köszönte, hogy Demszky irányítása alatt Budapest „a szabadság, a tolerancia városa volt”. A baloldali frakcióvezetőé a nap dumája is: „Ötvenhét éves vagyok, egykorúak vagyunk… Az index újságírója azt kérdezte tőlem, támogatnám-e, hogy ön szobrot kapjon ebben a városban. Én erre a hatályos rendelettel válaszoltam, hogy élő történelmi személyiségnek nem állíthatunk szobrot. De önnel együtt, azt hiszem, mindannyiunknak kívánható, hogy ha egyszer majd eljön az a közgyűlés, ami ezt napirendre veszi, talán mi még adhatunk tanácsot, ha tehetjük. Köszönöm szépen a meghallgatást, és köszönöm önnek a munkát.”

Kacagott mindenki, még az amúgy morózus Pokorni Zoltán is széles mosollyal hagyta el a termet.

BKV-ügyekről, Margit hídról, FŐTÁV-ról, Hagyóról és társaikról szó nem esett. És horvátországi nyaralóról sem. Majd a kampányban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik