Belföld

BKV-ügy: Szalainé házi őrizetben marad

Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb november 4-ig házi őrizetben marad Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója, mivel a bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, vagy a tanúk befolyásolásának veszélye.

A házi őrizet meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta és ezt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megalapozottnak találta – olvasható a Fővárosi Bíróság csütörtöki közleményében. Hozzátették: a főügyészség továbbra is nyomoz a nagy összegű végkielégítések és a különböző megbízási és vállalkozási szerződések ügyében. Számos tanút kell kihallgatni, ami hosszabb időt vesz igénybe – írták. A végzés nem jogerős.

Szalainé Szilágyi Eleonóra ez év január elején került előzetes letartóztatásba, majd május elejétől házi őrizetben van.
A BKV volt humánpolitikai igazgatójának 2008 márciusában – a prémiumokkal együtt – mintegy százmillió forint végkielégítést fizettek, majd havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta 2009. július 27-ig, amikor Szalainé felmondott a közlekedési társaságnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik