Belföld

BKV-ügy: Szalainé házi őrizetben marad

Az indoklás szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye a volt humánpolitikai igazgatónál.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) meghosszabbította a BKV-ügyek egyik gyanúsítottjának, Szalainé Szilágyi Eleonórának a házi őrizetét. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a házi őrizet meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta, a PKKB pedig megalapozottnak tartotta azt. A végzés indoklása szerint nem történt változás a házi őrizet elrendelésére okot adó körülményekben.

Az ügyben továbbra is folyamatban van a nyomozás, a Központi Nyomozó Főügyészség kiterjedt vizsgálatot folytat a nagy összegű végkielégítések és a különböző megbízási és vállalkozási szerződések ügyében. Számos tanút kell kihallgatni, ami hosszabb időt vesz igénybe. Az eljárás jelen szakaszában a gyanúsított részéről továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint tartani lehet attól, hogy szabadlábra kerülése esetén összejátszik a gyanúsított társakkal, illetve a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, vagy más módon veszélyeztetné az eljárás eredményességét.

Szalainé Szilágyi Eleonórát különösen nagy kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják a Hagyó Miklós és társai ellen indított büntetőügyben. Előzetes letartóztatását 2010. január 9-én rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság, május negyedike óta házi őrizetben van.

A rendőrök 2010. január elején vették őrizetbe a BKV majdnem 96 milliós végkielégítéssel távozó volt humánpolitikai igazgatóját. Különösen nagy kárt okozó csalás miatt indult ellene eljárás, a számláiról több mint 54 millió forintot zároltak biztosítékul. Az igazgatónőt gazdagréti lakásából vitték el a rendőrök, számítógépét, iratait lefoglalták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik