Nagy Zoltán, az MSZP komáromi elnöke szerint az általuk támogatott, de független jelöltként induló Márkos Attila világnézete alapján „valóban jobboldali”, de lokálpatrióta tettei inkább baloldali gondolkodásra utalnak. „Ha a megszokott felállással indulnánk az önkormányzati választásokon, akkor az MSZP logóval és az 50-60 éves jelöltekkel nem sok babér teremne” – ismerte el önkritikusan a helyi szocialista elnök.
Kérdésünkre, hogy az MSZP országos vezetése mit szólt a jobboldalhoz kötődő jelöltjükhöz, Nagy azt mondta, hogy csak informálisan egyeztettek az ügyben, ám nem okozott gondot, mert más városokban is ezt az utat követik a szocialisták. „Ismerve az MSZP támogatottságát, mérlegelni kellett, hogy feltett kézzel a biztos bukást választjuk, vagy újítunk, és esélyt adunk magunknak” – jegyezte meg Nagy.
Eltelt négy év
A komáromi MSZP pedig abban a Márkos Attilában látja az esélyt, aki az elmúlt két önkormányzati választáson függetlenként indult el a későbbi győztes Zatykó Jánossal szemben. „Négy éve még a Fidesz akart támogatni, de nem fogadtam el, hogy cserébe egy biankó papírt írjak nekik alá” – mondta lapunknak Márkos, akinek neve helyben egybeforrt az általa vezetett Magyar Lovas Színházzal.
A színháztulajdonos gyorsan leszögezte, hogy ő nem szocialista jelölt, hanem független, aki senkinek a támogatását nem utasítja el, csak a Fideszét, mert a kormánypárt „pártirányítást akar Komáromban”.
Komárom van, nemzet van
Márkos önmagát városi, lokálpatrióta, magyar embernek írja le, szerinte nem a pártok számítanak, hanem csak „Komárom van, nemzet van”. Lovas színházában egyébként Benkő László, Pintér Tibor vagy Détár Enikő és a lovak mellett szerepet kapott Lezsák Sándor fia, Demszky Gábor felesége éppúgy, mint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkáraként dolgozó Völner Pál lánya is.
A szocialista támogatottságú, független jelölt úgy látja, hogy „most érkezett el az az idő, hogy a választók emberekre fognak szavazni, nem pártokra”. Talán ez lehet az oka, hogy elképzelései szerint a polgármesterjelölti plakátjain nem szerepel majd az MSZP szegfűs logója, azokon a plakátokon viszont – amelyeken az önkormányzati képviselőségért kampányol – megjelenik a támogató párt.
Sacra Corona
Hogy a komáromi szavazók mennyire képesek külön kezelni a kétféle plakátot, ha ugyanazt a jelöltet ábrázolják, az majd október harmadikán kiderül. Arra azonban már most választ kaptunk, hogy az MSZP által támogatott jelölt miért tagja az egyik közösségi portálon a Nagy-Magyarország feltámadását követelő Magyar Nemzet Feltámadása nevű klubnak vagy a Sacra Corona egyesülésnek. Márkos szerint a klubok bejelölésére csupán azért kerülhetett sor, mert így az általa vezetett Lovas Színház is reklámot kap.
A jelöltet egyébként azzal is támadták, hogy tagja a Nemzeti Lovas Őrségnek, ám Márkos ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a szervezetnek nincs köze a Magyar Gárdához vagy a politikához, a Lovas Őrség ugyanis a bíróságon bejegyzett testület, mely egyfajta lovas polgárőrségként segíti a rendőrök munkáját, immár öt éve. A tagoknak joguk van egyenruhát hordani és katonai rangjelzéseket viselni.
Úgy tudjuk, a Fidesz a város országgyűlési képviselőjét, Molnár Attilát indítja a megmérettetésen.