Belföld

Gyurcsány sikeremberei is megosztottak

Lapunk megnézte, hol tartanak most azok a példás emberek, akiket Gyurcsány Ferenc 2006-os évértékelésében mutatott be, mint követendőket. Az azóta eltelt években volt, akinek nehezebben ment a sorsa, míg Tarnabod polgármestere egyértelmű fejlődést tapasztalt.

Négy évvel ezelőtti országértékelésében Gyurcsány Ferenc öt olyan állampolgárt is megnevezett, akit példaként állított az ország elé. Pető Zoltán, a hajléktalanokat befogadó falu, Tarnabod polgármestere szerint minden megy a maga kerékvágásában, és az elmúlt négy évben több fejlesztést is véghezvittek. Többek közt bontóüzem és játszóház is épült, de ugyanúgy működik az óvoda és az általános iskola is.

Példának állítva (Fotó: MTI)

Példának állítva (Fotó: MTI)

„Az üzemben 80-90 ember dolgozik állandó jelleggel. Egyedül talán a filmklub az, ami leült, ami a DVD-korszakban nem is csoda. De egyértelműen fejlődés tapasztalható, felújítottuk a népházat és munkaközvetítő iroda is nyílt. Én csak azt kívánom, hogy a jövőben is haladjon minden így. Továbbra is pályázatokat nyújtunk be. Hiszem, hogy minden megtalálja a maga útját.”

Nem változott a helyzet

Szintén a miniszterelnöki példa része volt a tiszadobi agrárvállalkozó, Szakács Roland is, akit az európai uniós csatlakozás nyerteseként mutatott be Gyurcsány. Szakács viszont lapunknak arról számolt be, hogy nem változott a helyzetük a négy évvel korábbiakhoz képest, bár azért felsorolt pár olyan területet, amiről úgy véli, hogy megreformálásra szorulnának.

„Mi ugyanúgy fizetjük az embereinket, mint annak idején, bár a gazdasági válságra manapság már mindent rá lehet húzni. A multikkal nem tudunk versenyezni. Nem értem azokat, akik mondjuk Olaszországból importálnak gyümölcsöt. Miért nem a hazaiakat segítik?”

A vállalkozó hozzátette, hogy annyiban szerencsések, hogy az árvíz legalább őket elkerülte, bár a termés még így sem a tervezettek szerint alakult, mert a vihar őket sem kímélte.

„Ennél már csak pozitívabb változásokat várunk. Jó lenne, ha végre megbecsülnék azt, akik húsz éve becsületesen dolgoznak és fizetnek. Mert ma a pályáztatások is nagyon nehezen mennek. Nagy a bizonytalanság, nem tudni, hogy végül ki nyert, és az időt is húzzák.”

Valami egészen kivételes

A miniszterelnök Farkas Zoltánnét, a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola igazgatóját is megnevezte azzal az indokkal, hogy az, amit az iskolában végrehajtottak, „valami egészen kivételes”. Az igazgatónő viszont úgy nyilatkozott, hogy nem látták előnyét annak, hogy négy éve őt is megnevezte az akkori miniszterelnök, sőt, inkább hátrányát, mert elmondása szerint ezek után próbálták ide-oda besorolni.

„Ugyanúgy folytatjuk a munkát, pályázatokat küldünk be, a tantestület innovatív. A négy évvel ezelőtti eset inkább szakmai elismerés volt, ami a véletlennek is köszönhető.”

Arról, hogy a mostani kormánytól várnak-e pozitív változásokat, az igazgatónő szűkszavúan csak annyit tett hozzá, hogy sok változásra lenne szükség, de ez a szakmai fórumok feladata.

Semmi haszna

A Gyurcsány által ugyancsak megnevezett Repa Imrét, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház igazgatóját és Bóbics Antalt, az alkatrészgyártással foglalkozó zalaegerszegi vállalkozót lapunknak nem sikerült elérnie, de az Indexnek korábban elmondta, hogy nem származott az egész esetből semmi haszna, és a válság is igen érzékenyen érintette.

Repa Imre egykor Gyurcsány kezelőorvosa volt, aki megígérte, hogy hamarosan a kórház minden betegágyában elérhető lesz az internet. Mostani telefonos érdeklődésünkre a kórházi dolgozók nem tudták megmondani, bekötötték-e már az internetet, de azt ígérték, majd utánanéznek.

A szerző a Sanoma Médiaakadémia hallgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik