Belföld

Magyar bankautomata-fosztogatókat csíptek fülön Spanyolországban

A spanyol csendőrség fülön csípett három magyar állampolgárt, akik Dél-Spanyolországban bankautomaták fosztogatásából próbáltak meggazdagodni.

Az ABC spanyol napilap úgy tudja, hogy a 25 és 38 év közötti férfiak szerkezeteket rögzítettek legalább hat bankautomatán Alicante térségében fekvő falukban, így Villajoyosa, Altea, Moraira és Teulada településen.

A csendőrség már június eleje óta tudott a fosztogatókról, ezért akciótervet dolgozott ki lebuktatásukra. A sűrűbb és nagyobb létszámmal végrehajtott járőrözésnek köszönhetően kedden sikerült tetten érni az egyik magyart, amint éppen egy bankautomából próbálta kiszedni egy német turista bennragadt pénzét, 300 eurót.

Vele együtt elkapták társait is, majd autójukat átkutatva több szerkezetet és eszközt találtak, amelyek segítségével a gyanútlan kártyatulajdonosok által leemelt, ám az automatában rekedt pénzt kipiszkálták. Az autóban emellett 1100 eurót is találtak fémpénzben, ezt valószínűleg más típusú automatákból lopták el.

Becslések szerint több mint hatezer eurót tulajdonított el a három magyar tolvaj, de a pontos összeget és a kifosztott automaták számát csak a nyomozás lezárása után lehet megtudni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik