Belföld

Ráállt a kormány az ingyentűzijátékra

Megszületett az elvi megállapodás a szombathelyi céggel, amely felajánlotta, hogy térítésmentesen lebonyolítja az augusztus 20-ai látványosságot.

A részletekről még egyeztetni kell, de a kormány már elfogadta a cég felajánlását, és megszületett az elvi megállapodás – mondta el a Független Hírügynökségnek Farkas Mihály, a Kopula ’96 Kft. ügyvezetője. Farkas Mihály azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy mekkora értékű a felajánlásuk, mert még tart a tűzijáték megtervezése. Hangsúlyozta, hogy ők a tűzijáték kivitelezését vállalták, az ünnepségek többi részének lebonyolítását nem.

A kormány más felajánlásokat is kapott cégektől és magánszemélyektől – áll a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság közleményében. A felajánlásokat minden esetben értékelik és amennyiben szakmailag és jogilag is megfelelőek, akkor elfogadják azokat. A közlemény hangsúlyozza, hogy a kormány célja, hogy az augusztus 20-i rendezvényeket a korábbiaknál szerényebb költséggel, az árvízkárosultak javára való összefogás jegyében rendezzék meg.

A szombathelyi pirotechnikai cég még júniusban ajánlotta fel, hogy ingyen megcsinálja az augusztus 20-i budapesti tűzijátékot. Akkor Farkas Mihály döntésüket azzal indokolta, hogy így szeretnének segíteni az árvízkárosultakon, egyben el akarják kerülni, hogy az ország tűzijáték pártiakra és ellenzőkre szakadjon.

Korábban egy internetes közösségi portálon indult el az a mozgalom, amely szerint az idei tűzijáték összegét fordítsák az árvízkárosultak megsegítésére. A csoport jelenleg több mint 270 ezer tagot számlál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik