Belföld

Új irányt vesz a környezetvédelem

A felelős államtitkár tervei közt szélkerékparkok, erdőtelepítés és egy kutató háttérintézmény szerepel.

Gátépítés helyett az árvízveszélyes helyeken álló házak lebontására és újak építésére költene a környezetügyért felelős államtitkár Ipolytarnócon.

Illés Zoltán a Magyar Hírlapnak elmondta: egy néhány 100 méteres gát felhúzása 600 millió forint lenne, míg a veszélyeztetett 9 ház bontását és a település biztonságos részén új házak építését ennek tizedéből meg lehetne oldani. Hozzátette: ez ügyben már tett előterjesztéseket a megyei közgyűlésnél és társszervezeteinél.

A szakpolitikus emellett arról is beszélt: elengedhetetlennek tartja, hogy ne egy forrásból lássák el a lakosságot energiával, így alternatív lehetőségeket, például szélkerékparkokat javasol. Az államtitkár célja az is, hogy 10 éven belül 25 százalékra nőjön itthon az erdőterületek aránya, ehhez pedig már konkrét tervek is vannak.

A tárca egyébként felmondja a korábbi külsős megbízatások jelentős részét is, az így nyert pénzből pedig törvényalkotással és kutatással foglalkozó háttérintézményt hoznak létre – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik