Belföld

Örül a Jobbik, sír az LMP a mínusz 15 százalék miatt

Az Jobbik örül, az LMP kesereg, az MSZP belenyugodott, a Fidesznek pedig sokat nem nyom a latban állami támogatása 15 százalékos csökkentése – ez derül ki a Hírszerző cikkéből.

Az internetes lap kérdésére, hogy mit jelent számukra a kevesebb pénz, a szocialisták elnöke, Mesterházy Attila elmondta: egyébként is komoly spórolásba kezdtek a választási vereség után, így a törvényjavaslattal járó 98 millió forint „már nem osztott, vagy szorzott” a párt költségvetésében. A politikus a szakértői gárda leépítését emelte ki a takarékossági intézkedések közül.

A Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor úgy fogalmazott: „egyenesen úgy érzik, mintha megütötték volna a lottóötöst”. Szavai szerint az elmúlt hét évben összesen nem kaptak annyi támogatást, mint amennyit az állami pénzzel nyertek, ezért kifejezetten örültek a 15 százalékos csökkentésnek, és támogatták azt.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese azonban pártja nemtetszésének adott hangot a törvényjavaslattal kapcsolatban. Véleménye szerint jóval átláthatóbbak az állami finanszírozás rendszerén keresztül érkező pénzek, mintha egyéb forrásokat használnának a pártok. Az LMP ráadásul nemrég kezdte kiépíteni vidéki hálózatát, amihez jól jött volna a most elvett 15 százalék.

A Fidesznél nem válaszoltak a Hírszerző kérdéseire, annyit azonban sejteni lehet, hogy a választási eredményért milliárdos összeget fog bezsebelni a párt, így a kevesebb pénz nem fogja érzékenyen érinteni a kormányzó erőt.

AJÁNLOTT LINK:

Beépített korrupció? – Csak a Jobbik örül Orbánék megszorításának (Hírszerző)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik