Belföld

Ha kell, a rendőr azonnal betöri a szélvédőt

A hőség miatt rendkívüli utasításokat kaptak az egyenruhások. Gyereket, kutyát nem hagyhatnak a kocsiba zárva.

Tekintettel az országos hőségriasztásra, a közterületen szolgálatot teljesítő fővárosi rendőrök között a budapesti rendőrfőkapitány döntése értelmében minden reggel hideg vizet osztanak ki, a parancsnokoknak pedig úgy kell szervezniük a járőrök munkáját, hogy kellő idő jusson a pihenésükre, hűtött, vagy légkondicionált helyen – mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A vízből a rendőrök természetesen adnak azoknak is, akik az utcán lesznek rosszul. A BRFK kutyás állománya ilyenkor is az utcán van, ezért odafigyelnek a szolgálati kutyák itatására, szükség szerinti pihentetésére.

A körzeti megbízottak azt a feladatot kapták, hogy folyamatosan ellenőrizzék a bevásárlóközpontok parkolóit. Súlyos következményei lehetnek, ha ebben a hőségben egy gyermeket vagy egy kisállatot a lezárt autóban hagynak – mondta a szóvivő. Hozzátette: amennyiben ilyet tapasztalnak, megkísérlik megkeresni a jármű tulajdonosát, de az emberélet mentése érdekében azonnali beavatkozásként betörik a jármű ablakát.

A szóvivő emlékeztetett rá: a hőségben sok fővárosi keresi az enyhülést a Duna partján, ám a folyó fővárosi szakaszán, a hajózási útvonalon tilos a fürdés. A vízi rendészet járőrhajói ezért a partközelben járőröznek. Aki a lábát áztatja a folyóban, azt nem büntetik meg.

További intézkedés, hogy a rendőrség által fogva tartottak napi sétáját meghosszabbították, több vizet kapnak és többször zuhanyozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik