Nagyvilág

Hőség – Az utasok veszélyeztetésével vádolják a német vasutat

A vádlottak padjára került a német vasút a hőség okozta, rendkívüli meghibásodások miatt, amelyek számos utas rosszullétét eredményezték.

A rekordot döntő, szinte már elviselhetetlen hőség az elmúlt 24 órában sem enyhült, és a közúti közlekedésben is fennakadásokat okozott.

A Németország egyik büszkeségének tartott Intercity expresszvonatokon – szám szerint három Berlinből közlekedő járaton – a hétvégén a csaknem 40 fokos hőségben felmondta a szolgálatot a klímaberendezés. A szerelvényekben – amelyek ablakai nem nyithatók – mintegy 50 fokra emelkedett a hőmérő higanyszála, és több utas – köztük számos diák – rosszul lett. Többen közülük orvosi kezelésre szorultak.

A történtek hatalmas felháborodást okoztak, a szövetségi rendőrség az utasok egészségének gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése miatt vizsgálatot indított, és a közlekedési minisztérium a felelősség feltárását sürgette. A vasút szóvivője előbb azzal igyekezett magyarázkodni, hogy naponta több mint ezer ilyen expresszvonat közlekedik, és ehhez képest a hibaszázalék rendkívül alacsonynak számít. Később azonban közvetve beismerte, hogy súlyos mulasztás történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik