Belföld

Jobbik-kampány Budaházy kiszabadításáért

Csütörtökön este filmet mutatnak be a terrorcselekménnyel vádolt, előzetesben ülő férfiről.

Kampányt indít a Jobbik az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György kiszabadításáért; az akció sikerének érdekében csütörtök este Budapesten bemutatják a róla szóló filmet – jelentette be Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője Budapesten.

A képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatón megjegyezte: Budaházy György és társa, Szász Endre több mint egy éve van előzetes letartóztatásban “politikai fogolyként”, mert a velük szemben folytatott “büntetőeljárásban az eljárási garanciákat és szabályokat megsértik”.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője reményét fejezte ki, hogy fordulópont lesz ez a kampány a politikai foglyok társadalmi megítélésében, mert véleménye szerint “mesterséges médiafalat húztak” Budaházy köré. Megemlítette, hogy Budaházyt 13 ügyéből csak egyben tudták eddig jogerősen elítélni, és az is előfordult, hogy egy 2008-as ügyében a rendőrség ellen pert nyert.

A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal visszaéléssel, emberölés előkészületével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítja. A nyomozóhatóság szerint Budaházy György a cselekményeket bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el.

A filmben bemutatják, hogy Budaházy György szervezte 2002-ben az Erzsébet híd blokádját a parlamenti választások szavazatainak újraszámlálásáért. Megjelenik a filmben az is, hogy kampányolt az európai uniós csatlakozás ellen is, és a bíróság elítélte a fővárosi Szabadság téri emlékmű megrongálásáért

Ajánlott videó

Olvasói sztorik