Belföld

Tarlós Istvánt kóstolgatja a Jobbik

A radikális párt Staudt Gábort jelöli főpolgármesternek.

A Jobbik a 27 éves Staudt Gábort, a párt egyik alapítóját és országgyűlési képviselőjét indítja a főpolgármesteri címért az októberi önkormányzati választásokon. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdai sajtótájékoztatóján döntésüket azzal indokolta, hogy Budapesten nem csak politikai, hanem generációs váltásra is szükség van.

A Jobbik abban bízik, hogy Staudt Gábor személyével olyan változások történhetnek, amelynek révén Budapest “minden magyar fővárosa” lesz, szemben az elmúlt időszakkal, amikor a város egy “szűk klikk hatalomtechnikai játékszere” volt – fejtette ki a politikus.

A pártelnök úgy fogalmazott, hogy az “MSZP-SZDSZ városvezetés uralmának vége még nem hozza el Budapest számára a megváltást”, hiszen szerinte például az “elmúlt húsz év terheiben személyesen érintett” Tarlós István sem lehet képes a szükséges stratégiai változtatások véghezvitelére.

“Új tömlőbe, új bor kell, Budapestnek olyan új arcokra van szüksége mint Staudt Gábor” – összegzett Vona Gábor.

Staudt Gábor a fővárosi Clark Ádám téren tartott sajtótájékoztatón a várfal alján látható, Ferenc József királyi jelmondatát tartalmazó címerre mutatva kiemelte: a “Bizalmam az ősi erényben” jelmondat azt fejezi ki, milyen szempontok alapján szeretné “jobbikos dinamizmussal” megújítani Budapestet.

Hozzátette: a Jobbik augusztus folyamán kívánja bemutatni fővárosi programját.

A Jobbik főpolgármester jelöltje a párt honlapján olvasható életrajza alapján 1983-ban született és 2007-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 2005-ben a Hallgatói Önkormányzat elnöke is volt. A dokumentum szerint Staudt Gábor 2003-ban, egyetemistaként ismerkedett meg a Jobbikkal.

Staudt Gábor, az Országgyűlés honlapján található adatok szerint 2002 és 2010 között a német kisebbségi önkormányzat, 2006 és 2010 között pedig a kerületi önkormányzat tagja is volt Budapest-Tétényben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik