Belföld

Aláírta Sólyom László a médiacsomag egy részét

Az alkotmánymódosításra vonatkozó rész a Magyar Közlöny július 6-i számában jelent meg.

Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a médiacsomag alkotmánymódosításra vonatkozó részét. A Magyar Közlöny július 6-i számában megjelentek értelmében módosult a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 61. paragrafusa.

A negyedik bekezdés, amely eddig a közszolgálati médiumok felügyeletéről, vezetőinek kinevezéséről, és a kereskedelmi médiumok engedélyezéséről, illetve a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szólt, ezentúl így szól: “a Magyar Köztársaságban közszolgálati médiaszolgáltatás működik közre a nemzeti önazonosság és az európai identitás, a magyar, valamint a kisebbségi nyelvek és kultúra ápolásában, gazdagításában, a nemzeti összetartozás megerősítésében, illetőleg a nemzeti, etnikai, családi, vallási közösségek igényeinek kielégítésében. A közszolgálati médiaszolgáltatást az Országgyűlés által választott tagokkal működő autonóm közigazgatási hatóság és független tulajdonosi testület felügyeli, céljainak megvalósulása felett pedig az állampolgárok egyes, törvényben meghatározott közösségei őrködnek.”

A Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által június 11-én benyújtott médiacsomag értelmében a Magyar Televízió (MTV), a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda (MTI) szervezetileg külön maradnának, de nonprofit zártkörű részvénytársaságokként működnének tovább. Közös felügyeleti szervük a Közszolgálati Közalapítvány lenne. A civil kontrollt egy tizennégy tagból álló Közszolgálati Testület biztosítaná. Létrejönne továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek autonóm államigazgatási szerve a Médiatanács lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik