Belföld

Egyre több intézmény mond nemet a kifüggesztésre

Ma az ügyészség utasította vissza a kérést.

Nem függeszti ki az ügyészség a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot épületeiben – közölte a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája. Az álláspontjukat eddig nyilvánosságra hozó független alkotmányos intézmények többsége a nyilatkozat politikai jellege miatt elzárkózott annak közzétételétől, a Köztársasági Elnöki Hivatal nem indokolta a kérés elutasítását. “Az ügyészség nem lát lehetőséget arra, hogy az ügyészi szervezet épületeiben kihelyezze az Országgyűlés politikai nyilatkozatát. Az Alkotmány szerint ugyanis az ügyészek nem folytathatnak politikai tevékenységet” – írta kétmondatos közleményében a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája.

Az Alkotmánybíróság hétfőn jelezte: nem tud eleget tenni a nemzeti együttműködés nyilatkozatának kifüggesztésére vonatkozó kérésnek. Ugyancsak hétfőn jelezte a Köztársasági Elnöki Hivatal, hogy amíg Sólyom László mandátuma tart, addig nem függesztik ki a hivatalban a nyilatkozatot. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács keddi tájékoztatása szerint a bírósági épületekben sem lesz kifüggesztve a nyilatkozat, miután a politikától független igazságszolgáltatás nem vállalhat szerepet egy politikai nyiltkozat közzétételében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik